Barion Pixel

Már osztozkodik az Orbán-család a felhalmozott vagyonon

2017.09.07.

Orbán Viktor; Orbán Gyõzõ

Már osztozkodik az Orbán-család a felhalmozott vagyonon

  A Magyar Nemzet információi szerint gyanús pénzmozgások zajlanak Orbán Viktor családi cégei között. Az Orbán-családnak csak idén 730 millió forint osztalékot hozó Gánt Kő és Tőzeg Kft-ről kiderült, hogy együttműködik Mészáros Lőrinc cégeivel, a Mészárosnak juttatott pénzek egy része közvetlenül is a miniszterelnökhöz kerül. Az is kiderült, hogy a cég a jövőben kettéválik, tehát az Orbán-család osztozkodik az állami munkákból felhalmozott vagyonon. Azt nem tudni, hogy milyen arányban osztoznak a felek, ahogy azt sem, kihez kerül a 30 millió forintos helikopter. A Demokratikus Koalíció 2018 után független vizsgálóbizottságot fog létrehozni az Orbán-család vagyonosodásának kivizsgálására! Nincs még egy olyan európai ország, ahol a miniszterelnök és családtagjai 1-2 kormányzati ciklus alatt milliárdossá válhatnak mindenfajta következmény nélkül. A DK szerint a magyaroknak joguk van tudni, hogy az uniós pénzek hány százaléka került az Orbán-családhoz és Mészáros Lőrinchez. 2018-ban választanunk kell Orbán és Európa között, ezzel pedig egyúttal arról is dönteni fogunk, hogy az EU-s pénzek Orbánhoz vagy Magyarországhoz kerüljenek. Ráczné Földi Judit elnökségi tag, DK
RSS