Barion Pixel

Ötlépcsős tanügyi reformot ígér a DK

2017.08.31.

diákok

Ötlépcsős tanügyi reformot ígér a DK

Budapest, 2017. augusztus 31., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) kormányváltás esetén öt lépésben reformálná meg a magyar oktatást - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt alelnöke. Niedermüller Péter azt mondta, hogy először megszüntetnék a Klebelsberg Központot és visszaadnák az iskolák szakmai autonómiáját.  Ezután differenciált béremelést hajtanának végre. Ez mindenképpen meghaladná a hat százalékot, de a pályakezdők, a régóta a pályán lévők és a hátrányos helyzetű térségekben dolgozók esetében az emelkedés 10-15 százalékos is lehetne - közölte. Vonzóvá tennék a tanári pályát, miközben minden segítséget megadnának a diákoknak ahhoz, hogy megfelelő, versenyképes tudást szerezzenek - folytatta a felsorolást.  Végül pedig a felsőoktatásban növelnék az állami helyek számát, miközben csökkentenék a tandíjat, az első két félévet pedig ingyenessé tennék - jelentette ki az EP-képviselő.  
RSS