Barion Pixel

A kormány nem a Nyugatot, hanem Keletet választotta

2017.08.28.
putyin és orbán
A kormány nem a Nyugatot, hanem Keletet választotta
  Budapest, 2017. augusztus 28., hétfő (MTI) - Azzal, hogy kormánytagok is találkoznak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a magyar kabinet egyértelműen kinyilvánította, nem a Nyugatot, hanem a Keletet választotta - ismertette a Demokratikus Koalíció véleményét Ara-Kovács Attila elnökség tag hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Vlagyimir Putyin idén már másodszor érkezik Budapestre. Az őt fogadó magyar kormány bebizonyította, hogy nem Európát, hanem egy olyan országot, egy olyan "birodalmat választott, amelyik Magyarországot többször már elfoglalta" és egy autokrata rendszert épít ki - jelentette ki a politikus. Az orosz elnök olyan sportrendezvényt látogat meg, amilyet csak akar, de a DK nem ért egyet azzal, hogy emellett politikai és gazdasági tárgyalásokat is folytat - közölte Ara-Kovács Attila. Vlagyimir Putyin a Nemzetközi Dzsúdó Szövetség tiszteletbeli elnökeként részt vesz a kezdődő budapesti világbajnokság megnyitóján.   MTI 2017. augusztus 28., 
RSS