Barion Pixel

DK: Az Orbán-kormány tönkreteszi a hulladékgazdálkodókat

2017.08.03.
szemét DK: Az Orbán-kormány tönkreteszi a hulladékgazdálkodókat
A Földművelésügyi Minisztérium hónapok óta képtelen kifizetni a hulladéktendereken nyertes hasznosítócégeknek a járandóságukat, akik közül többen komoly anyagi problémákkal küzdenek emiatt A tartozás összege már milliárdos, ráadásul olyanoknak nem fizetnek, akik a munkát már rég elvégezték, és meg sem mondják, mikor kapják meg a pénzt.
 
Az Orbán-kormány bűne, hogy tönkretette a hulladékgazdálkodás korábbi, jól kiépített rendszerét, állami mammutvállalatokkal próbálja a munkát elvégeztetni - drágán és sikertelenül. A befizetett termékdíjat pedig nem a hulladékkezelés fejlesztésére költik, hanem minden másra. 
 
A kormány a tárcáján belül pakolássza a felelősséget: csúsznak a kifizetések, a következő évi pályázatok kiírása is csúszik.
 
A DK felszólítja a kormányt, hogy azonnal teljesítse a kifizetéseket, különben az ország belefulladhat a szemétbe.
 
Oláh Lajos, országgyűlési képviselő, DK
RSS