Barion Pixel

Lehessen újra vizsgázni a szakmai érettségin!

2017.07.19.

diák kezében írószerek

Lehessen újra vizsgázni a szakmai érettségin!

    Budapest, 2017. július 19., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció oktatási szakpolitikusa azt követelte a kormánytól, hogy az idei szakmai érettségin részt vevő diákok a korábbi osztályzataik vagy egy megismételt vizsga alapján kaphassanak érdemjegyet. Arató Gergely szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kabinet minden tiltakozás és figyelemfelhívás ellenére keresztülerőltette a szakmai érettségik reformját. A követelményeket viszont csak decemberben hozták nyilvánosságra, ezért a diákoknak nem volt idejük felkészülni, ezt követően pedig kilenc szakmai tantárgyból még a hármas átlagot sem érték el - tette hozzá. Azokat a tanulókat is rákényszerítették a szakmai érettségi letételére, akik nem akartak a szakterületen maradni - bírált a politikus. Ez viszont megnehezítette azoknak a dolgát, akik a felsőoktatásban akartak továbbtanulni, hiszen így több érettségi tárgyból kellett felkészülniük - jelentette ki. MTI 2017. július 19.
RSS