Barion Pixel

2017.07.10.

A Fidesz továbbra is ostoba hazugságokkal támadja Európát

A “propagandaminisztérium” államtitkára tegnap képtelenségek sorát állította az Európai Unió újonnan létrejövő Menekültügyi Ügynökségről.

A Menekültügyi Ügynökség, Dömötör Csaba állításaival szemben nem bevándorlással, hanem mint neve is mutatja, a menekültek ügyeivel foglalkozik. Abban segíti a tagállamokat, hogy minél gyorsabban és szakszerűbben folytathassák le a menekültügyi eljárásokat, és el tudják döntetni, hogy kik szorulnak védelemre, mert a háború és üldöztetés elől menekülnek. Az erről való döntés felelőssége továbbra is a tagállamoké marad. Akik nem jogosultak ilyen védelemre, azoknak az uniós szabályok szerint vissza kell térniük a saját hazájukba.

Szemben a Fidesszel, amelyik a gyűlöletkampányt megalapozó zűrzavart akarja fenntartani, a magyar polgárok egy jól működő közös európai menekültpolitikában és határvédelemben érdekeltek. Éppen ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Európai Parlament részéről vezethettem az EU Menekültügyi Ügynökségével kapcsolatos sikeres tárgyalásokat, mint ahogy az is, hogy korábban részt vehettem a Európai Határ- és Partiőrség létrehozásában is.

Niedermüller Péter EP képviselő, a DK alelnöke

RSS