Barion Pixel

MTI: "Százmilliárdos pluszforrást kér az egészségügynek a DK"

2017.06.19.
  Senior Physician MTI: "Százmilliárdos pluszforrást kér az egészségügynek a DK" Budapest, 2017. június 19., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy még a nyári törvényhozási szünet előtt biztosítson százmilliárd forintos nagyságrendű pluszforrást az egészségügynek, Kövér László házelnököt pedig arra, hogy " ne hazudozzon világszínvonalú egészségügyről". Oláh Lajos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ma Magyarországon csaknem félmillió embernek nincs állandó háziorvosa az orvoshiány miatt. Egy másik adat szerint a nyugdíjas korú orvosok jelentős része pedig tovább dolgozik, mert akkora a baj, hogy a kormány ezt lehetővé tette számukra, hogy minél kevesebben maradjanak orvos nélkül - tette hozzá. A független képviselő arra is kitért, hogy egy pár nappal korábban nyilvánosságra hozott adat szerint egyetlen év alatt több, mint 30 ezer magyar ember halt meg úgy, hogy egy jobb egészségügyi rendszer megmenthette volna őket. Oláh Lajos ezért felszólította Kövér Lászlót az Országgyűlés elnökét, hogy "ne hazudozzon világszínvonalú egészségügyről", hanem inkább keresse fel azokat az embereket, akik tavaly a magyar egészségügy állapota miatt vesztették el szeretteiket. Az Országgyűlés elnöke vasárnap, a kelet-közép-európai és Kína egészségügyi minisztereinek budapesti találkozójának gálavacsoráján azt mondta, hogy a magyar egészségügy képes világszínvonalú teljesítményre, amit az is bizonyít, hogy Magyarországon évről évre növekszik azok száma, akik életmentő új szervhez jutnak. MTI 2017. június 19.
RSS