Barion Pixel

Sajtótájékoztató: A Kehi 2012-ben leállította az ETO Parkra nyújtott hitel vizsgálatát

2015.04.15.
Gréczy_Zsolt_201404A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2012 márciusában leállította a győri ETO Park beruházáshoz a Quaestornak nyújtott hitel vizsgálatát. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bemutatott egy dokumentumot a Kehi-vizsgálat elrendeléséről, amely azt is tartalmazta, milyen ütemezéssel végzi el a vizsgálatot a hivatal. Mint mondta, az ellenőrzést 2011 júliusa és szeptembere között tervezték, majd a helyszíni ellenőrzést 2011 szeptemberében-októberében végezték volna, végül az jelentéstervezetet 2011. október 31-ig kellett volna elkészíteni. A szóvivő bemutatott egy másik dokumentumot is, amelyben Urbán Zoltánt, az MFB akkori vezérigazgató-helyettesét a Kehi arról tájékoztatja 2012 márciusában, hogy a hivatal felfüggesztette a hitelnyújtás vizsgálatát. Gréczy Zsolt kérdésre válaszolva nem tudta megmondani, a Kehi részéről ki írta alá a dokumentumot, és azt nem kívánta közölni, honnan származik a levél, azt mondta, számára a dokumentumok hitelesnek tűnnek. A levél fejlécén az volt olvasható: Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Elnök. Úgy értékelt, hogy bűncselekmények elfedéséről van szó, és a DK azt szeretné megtudni ki és miért állította le a vizsgálatot. Milyen érdekeket szolgált Tarsoly Csaba megmentése? - kérdezte. Elmondta, a kormány legtetején kell keresni azt, aki leállította a Kehi vizsgálatát. Utalt arra is, hogy sajtóhírek szerint nem találják az MFB 2011-es feljelentését, amelyben több bűncselekmény gyanúját fogalmazták meg a Quaestor ETO Park beruházásával kapcsolatban. Gréczy Zsolt szerint egy mindent átszövő maffia képe rajzolódik ki, amely családi kapcsolatokon alapul: a Quaestor-vezér titkárával jár a legfőbb ügyész lánya, a legfőbb ügyész felesége annál a jegybanknál dolgozik, amely jóváhagyta a fiktív kötvényeket, míg a Buda-Cash letartóztatott vezetője egy KDNP-s képviselő lányával került magánéleti kapcsolatba. A Népszabadság szerdai számában azt írta, hogy "az Orbán-kormány két akkori minisztere is sejthette", valami nagyon nincs rendben a cég körül. A cikk szerint az MFB tulajdonosi jogait gyakorló Fellegi Tamás fejlesztési miniszter kezdeményezésére Navracsics Tibor igazságügyi miniszter vizsgálatra utasította a Kehit. Végül utóbbi tett feljelentést, melynek nyomán hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása miatt állítólag hat büntetőeljárás indult. A szóban forgó, nem nevesített ügyekben a hivatal szerint összesen 47 milliárd forint kár érte az MFB-t - jegyezte meg a lap. A Népszabadság megkeresésére viszont a rendőrség és a Fővárosi Főügyészség részéről is egybehangzóan azt közölték, hogy ilyen ügyben nem nyomoznak. (MTI)
RSS