Barion Pixel

Tarlós ismét cserben hagyta Budapestet - A szemétszállításhoz pénz kell, nem egy kém

2017.05.21.
kuka DK: Tarlós ismét cserben hagyta Budapestet - A szemétszállításhoz pénz kell, nem egy kém A budapesti szemétszállítás hónapok óta veszélyben van, mert Tarlós István főpolgármester alatt az FKF is elveszítette a bevételeit, amelyet már a tavaly létrehozott állami “nemzeti kukaholding” szed be. A főpolgármester nem azt a megoldást látta a legkézenfekvőbbnek, hogy a kormánynál verje az asztalt a Budapesttől elvett milliárdokért, inkább kinevezett az FKF élére egy volt kémelhárítót, Göbölös Lászlót. Hogy ennek mi értelme van, azt talán maga Tarlós István sem tudja, hiszen a továbbra is fennálló többmilliárdos hiány a szemétszállítás leállását eredményezheti. Márpedig ha odáig fajul a szemétszállítás válsága, hogy az FKF a szelektív hulladékot sem lesz képes elvinni, akkor az EU 5 milliárd forintra is megbüntetheti hazánkat. Amit persze azoknak a zsebéből fognak kifizetni, akiknek szeméthegyek között kell majd járniuk Budapest utcáin. A Demokratikus Koalíció szerint Tarlós István ismét cserbenhagyta Budapestet, a Fővárost heteken belül ellepheti a szemét. A DK szerint ha Tarlós István egy felelős főpolgármester lenne és nem a Fidesz pártkatonája, akkor addig verné az asztalt a szemétszállítástól elvett milliárdokért, amíg a kormányban ülő párttársai azt vissza nem adják. A DK szerint sem egy kém, sem semmilyen más káder nem fogja megakadályozni, hogy az EU megbüntesse hazánkat, ha a Fővárost ellepi a szemét. Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője
RSS