Barion Pixel

Egy európai országban nincs helye a homofóbiának, transzfóbiának!

2017.05.17.
homo DK: Egy európai országban nincs helye a homofóbiának, transzfóbiának! 1990 május 17-én mondta ki az Egészségügyi Világszervezet, hogy a homoszexualitás nem betegség, azóta ez a nap a homofóbia illetve transzfóbia elleni világnap. A világ sokat változott 27 év alatt, Európa több mint tucatnyi országában ma akár már házasodhatnak is az azonos neműek, teret nyert az örökbefogadás szabadsága is, vannak azonban helyek, ahol megállt az idő, ilyen Kelet-Európa nagyobb része és Magyarország is. Az Orbán-kormány 7 éve a sötét középkor felé kacsingat; sikerült az Alaptörvénybe beleerőszakolnia, hogy a házasság kizárólag férfi és nő kapcsolatát jelentheti, manapság pedig még azt is a hatalom akarja megmondani, hogy mit nevezhetünk családnak, kirekesztve nem csak az azonos neműeket, hanem az egyedülállókat és nem házasságban élőket is. A közbeszédben teret nyert a nyílt buzizás, következmények nélkül lehet meleglobbizni, államtitkári szinten is agyament őrültségnek nevezhető a nemzetközileg elismert LMBTQ rövidítés, és akár a politikai ellenfél lejáratására is felhasználja a kormányoldal az érintett vélt vagy valós nemi identitását, szexuális orientációját. A Demokratikus Koalíció a létrejötte óta egy olyan Magyarországért küzd, ahol a homofóbia eltűnőben van, ahol a társadalom kiveti magából a bármiféle hátrányos megkülönböztetést szorgalmazókat. A DK szerint a mindenkori kormánynak semmi keresnivalója nincs mások hálószobájában, így Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak sincs köze hozzá, hogy ki kivel és mit csinál a saját magánéletében. A DK szerint egy élhető és európai Magyarországnak csak az elfogadás és a különbözőségek tisztelete lehet az alapja, legyen szó származásról, vallásról, nemről vagy épp nemi identitásról, szexuális orientációról. Sebián-Petrovszki László, pártigazgató, DK
RSS