Barion Pixel

Pert nyert a DK, ki kell adni a Széchenyi Bank állami megvásárlásának indokait

2017.05.07.
hqdefault Pert nyert a DK, ki kell adni a Széchenyi Bank állami megvásárlásának indokait Több, mint két éve tart az a pereskedés, amiben a DK azt akarja kideríteni, hogy miért mentették meg közpénzből a fideszes Töröcskei István bankját, a Széchenyi Bankot. Orbán Viktort nem lehet azzal vádolni, hogy ne figyelne oda a bróker- és bankár barátaira. Quaestor, Buda-Cash, Kun-Mediátor, Széchenyi Bank, MKB. Ezek azok a brókercégek és bankok, ahol az utóbbi években súlyos törvénytelenségek derültek ki, emberek vesztették el életük munkáját, pár fideszes bűnöző azonban mégis mindig jól járt. A Széchenyi Bank esetében a Matolcsy vezette jegybank szemet hunyt a törvénytelen működés fölött, amikor pedig a bank működésképtelenné vált, az Orbán-kormány 3 milliárd forint közpénzért vásárolt benne tulajdonrészt. A DK azt akarta megtudni, hogy milyen indokok miatt döntöttek az állami bevásárlás mellett, azon kívül, hogy a bank tulajdonosa Orbán Viktor barátja. A Demokratikus Koalíció pert nyert a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben, a kormánynak ki kell adnia, hogy miért tett 3 milliárd forint közpénzt egy fideszes bankár csődközeli pénzintézetébe. Az ítélet jogerős, Orbán Viktor nem titkolhatja tovább, hogy miért támogatta a magyarok zsebéből a bankár barátját. A DK szerint az elmúlt évek összes bank- és brókerbotrányában fideszes üzletemberek jártak jól, így volt ez a Széchenyi Bankkal is, ahol 3 milliárd forintunk tűnt el nyomtalanul. Sebián-Petrovszki László pártigazgató DK
RSS