Barion Pixel

Május 1. - Gyurcsány: jövőre minden választókerületben egy demokratikus ellenzéki jelölt indul

2017.05.01.
Download Május 1. - Gyurcsány: jövőre minden választókerületben egy demokratikus ellenzéki jelölt indul Budapest, 2017. május 1., hétfő (MTI) - Gyurcsány Ferenc szerint a jövő évi választáson a demokratikus ellenzéki pártok együtt fognak működni és a Fidesznek minden választókerületben csak egy demokratikus ellenfele lesz, "ha törik, ha szakad". A Demokratikus Koalíció elnöke a párt városligeti majálisán azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök téved, ha azt gondolja, az ellenzéki pártok közötti viták lehetetlenné teszik, hogy közös erővel forduljanak szembe vele. Az április 23-i zuglói időközi választásra utalva hangsúlyozta: a voksolás világosan megmutatta, hogy ha együttműködnek, akkor győznek, "nem kicsit, hanem nagyon". Hozzátette, hogy habár a zuglóiból nem lehet országos következtetést levonni, a Fidesz valamennyi helyi választáson rosszabbul szerepel, mint három vagy négy éve. Emellett azt javasolta a kormányfőnek, hogy ne higgyen a közvélemény-kutatásoknak, mert ugyanúgy fog járni, mint 2002-ben. "Miniszterelnök úr, most is veszíteni fogsz" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. A pártelnök azt mondta, bíznak benne, hogy egy év múlva ilyenkor Magyarországnak új, demokratikus kormánya lesz. Azért küzdenek, hogy visszaszerezzék az ország becsületét a szabad élet jogát, megteremtsék a normális elfogadó és befogadó Magyarországot - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc kijelentette: a miniszterelnök azt állítja, hogy megfutamította Brüsszelt, de úgy tűnik, hogy az "igazi sallert" nem ő adta, hanem ő kapta, méghozzá megérdemelten. A kormányfőnek viszket a tenyere, hergeli embereit - folytatta beszédét. Háborús kabinet helyett békét és nyugalmat kell teremteni - jelentette ki. Szerinte Orbán Viktor nem a magyar választók és a politikai közösség érdekeit védi, hanem kiszolgáltatja országát idegen hatalmaknak. "Nem minket képvisel", hanem utat nyit Európa meggyengítéséhez - hangsúlyozta. Gyurcsány Ferenc amellett érvelt, hogy Európa ne csak kulturális, hanem szociális közösség is legyen. Emiatt nyomást kell helyezni a munkaadókra, hogy a munkavállalók bérei - egy folyamat végén - elérjék a nyugati szintet - tette hozzá. Mészáros Lőrinc, "a miniszterelnök gázszerelő barátja" óránként több mint tízmillió forint vagyont halmoz fel - tért át egy újabb témára. Iványi Gábor megkeresztelte Orbán Viktor gyermekeit, Soros György taníttatta Orbánt, Simicska Lajos éveken keresztül finanszírozta a miniszterelnököt és pártját, mára valamennyien az ellenségei - mondta, hozzátéve, Mészáros Lőrinc is az ő sorsukra juthat. A nemzeti konzultációra utalva azt mondta, hogy megkapta a kormányfő levelét, de "oda való a levele és politikája, igen a kukába". A volt kormányfő szerint május 1. nem kommunista ünnep, nem Kádár ünnepe, mert arról szól, hogy meg kell becsülni a munkást és az alkalmazottat. Azt mondta: a DK programja szerint, aki tisztességgel dolgozik, tisztességgel meg kell élnie, aki ledolgozott egy életet, tisztességes nyugdíjat kell kapnia, aki akar, tanulhasson, aki beteg, gyógyulhasson. A magyar kormány viszont a megélhetési minimum alatt állapította meg a minimálbért, ez szolgaság, ez kizsákmányolás - tette hozzá. A DK elnökének véleménye szerint a jelenlegi hatalom ellopta a gyermekek jogát a tudáshoz, elvette a településektől az iskoláikat. A hatalom nem azt akarja, hogy művelt, kérdezni tudó emberek éljenek Magyarországon, hanem "keresztény, konzervatív, jobboldali átnevelő tábort" akar csinálni az iskolákból. A kormányfő Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetésén elmondott beszédére utalva kijelentette: "te ácsolod a jövő fiatalságának szellemi, kulturális koporsóját, nem a szabadság, hanem a szellemi, kulturális eltunyulás és halálnak az embere vagy". Egy demokratikus országban sok út létezik, nyugodtan járja saját útját az MSZP, az Együtt, a Párbeszéd, a Modern Magyarország Mozgalom, a Momentum vagy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt - mondta Gyurcsány Ferenc. Az "egypárti alaptörvény" keretei között a demokratáknak viszont együtt kell működniük és az együttműködés nem köthető semmilyen előfeltételhez - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra: a választások közeledtével a pártok és pártvezetők időnként elcsábulnak, és mindenféléket ígérnek. Teszik ezt annak ellenére, hogy akik már kormányoztak, azoknak tudniuk kell, hogy felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormány lesz, ezért csak olyat szabad ígérni, amit utána meg lehet csinálni. Gyurcsány Ferrenc hangsúlyozta: ezért csak annyit akar ígérni, amit számot kérhetnek a következő kormánytól, amelyben - mint mondta - ott lesz a DK. (FOTÓ) bnd \ bki \ hgp MTI 2017. május 1., hétfő 14:39
RSS