Barion Pixel

Gyurcsány azt várja, hogy a miniszterelnök 72 órán belül perelje be

2017.04.24.
gyf Pártok-DK Gyurcsány azt várja, hogy a miniszterelnök 72 órán belül perelje be     Budapest, 2017. április 24., hétfő (MTI) - Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt várja Orbán Viktortól, hogy vagy tisztázza magát, vagy pedig 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért, amelyek szerint Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról. Amennyiben a miniszterelnök nem indít jogi eljárást, a DK elnöke igazoltnak tekinti vádjait - hangzott el Gyurcsány Ferenc hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta: "hosszú évekkel ezelőtt", magas szintű, hiteles forrásból kapott szóbeli tájékoztatást arról, hogy Oroszország "megfelelő szervei" információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról. Ezek "rávilágítanak a párt és elnökének törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására" - jelentette ki. Szavai szerint a szóbeli közlést annak hitelessége ellenére sem tudta bizonyító erejűnek tekinteni, ezért nem is használta fel, a közelmúltban azonban változott a helyzet, ugyanis közvetítőkön keresztül betekinthetett "egyes dokumentumok másolatába", és amit látott, az hitelesíti a sok évvel korábbi közlést. Hozzátette, okkal feltételezi, hogy Orbán Viktor is tud ezen dokumentumok létezéséről. Gyurcsány Ferenc megismételte: szerinte a magyar kormányfő "Oroszország által zsarolható helyzetben van". Közölte, mindent megtesz, hogy a szóban forgó dokumentumok a kezébe kerüljenek, és amint ez megtörténik, azokat a nyilvánosság elé tárja. A feltett kérdésekre válaszolva annyit elmondott, hogy az iratokat Magyarországon látta, az azokat bemutató közvetítő magyar volt, a tulajdonos személyét viszont nem ismeri. Arra nem válaszolt, hogy mikor történt az általa említett első beszélgetés, ahogy azt sem árulta el, hogy az iratokban foglaltak melyik időszakra vonatkoznak. Jelezte, egyelőre nem tárgyaltak az átadás feltételeiről, és kérdéses, hogy elfogadhatóak lesznek-e a feltételek. Arra a felvetésre, hogy a kormányfőnek miért kellene őt beperelnie, azt felelte, hogy a miniszterelnök majd eldönti, minek tekinti az állításait. A politikus kitért a vasárnapi, zuglói időközi választásra, amelyet Bitskey Bence, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 790 szavazattal nyert meg Somodi Zoltán József (Fidesz-KDNP) előtt, aki 404 voksot kapott. Gyurcsány Ferenc az együttműködő pártok nagyszerű győzelméről beszélt. Úgy fogalmazott: bebizonyították, hogy egy év múlva meg lehet állítani Orbán Viktor miniszterelnököt és véget tudnak vetni a Fidesz "rombolásának". Véleménye szerint az ellenzéki pártok akkor nyerhetnek 2018-ban, ha együttműködnek és ha alkalmazzák az "egy az egy ellen politikáját", vagyis minden egyéni körzetben csak egy baloldali jelölt indul. Aki egy év múlva különutas politikát folytat vagy fanyalog az együttműködés miatt, az Orbán Viktort segíti - jelentette ki. bnd \ bhi MTI 2017. április 24., hétfő 13:55
RSS