Barion Pixel

Közlemény: A Fidesz újabb bukása a demokratáknak is figyelmeztetés

2015.04.12.
Gréczy_Zsolt_201404A tapolcai időközi országgyűlési választás megmutatta, hogy a szavazók kiábrándultak a Fideszből. Nem kérnek többet az Orbán-rezsim hazugságaiból, a mindent elárasztó korrupcióból. Orbán Viktor pártja rövid idő alatt két olyan körzetben veszített, amelyet egy éve még magabiztosan megnyert. Veszprémben a demokratikus összefogás, Tapolca térségében pedig a Jobbik mért rájuk vereséget. Egyértelmű, hogy a rezsim megrogyott. Egy pofon a demokratáktól, egy pofon a szélsőjobbtól. Ugyanakkor a náci szellemiségű Jobbik győzelme és megerősödése, amely a Fidesz rovására, szavazói negyedének elvesztésével történt, erős figyelmeztetés kell, hogy legyen minden demokrata számára. Az egyre mélyebb politikai, gazdasági, szociális válságba süllyedő ország polgárai új, az eddigieknél hatékonyabb, és a korábbi elvekkel gyakran szakító válaszokat várnak. Még nagyobb felelősséggel és alázattal kell dolgoznunk, hogy Magyarország az Orbán-rezsim romjain ne szélsőségesek kezébe kerüljön, hanem újra a szabadság, a demokrácia és a szolidaritás hazája legyen.  

Gréczy Zsolt szóvivő Demokratikus Koalíció

RSS