Barion Pixel

A mai döntés az utolsó figyelmeztetés Orbánnak

2017.04.12.

orban-viktor4-e1442998029397-1024x576

A mai döntés az utolsó figyelmeztetés Orbánnak

Az Európai Bizottság mai, egyhangúan meghozott döntése világos jelzés, hogy elfogyott a türelem Orbánnal szemben.

Frans Timmermans első alelnök sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság teljes súlyával a Közép Európai Egyetem mellett áll, és rendkívül problémásnak tartja a felsőoktatási törvény módosítását, akárcsak a civil szervezeteteket megbélyegző jogszabályt. Az is jelezte, hogy felháborító, hogy Orbán Viktor miután Rómában aláírta az Európai Unió megerősítéséről és a közös európai értékekről szóló közös nyilatkozatot, rögtön hazug konzultációt kezdett „Brüsszel megállításáról”.

A Bizottság a tervezett politikai párbeszéd keretében azt is tisztázni akarja, hogy általában milyen irányba halad a magyar kormány. Kevésbé udvariasan ez azt jelenti, hogy számon kérik rajta az európai értékek sorozatos és súlyos megsértését, és színvallásra akarják kényszeríteni, hogy hajlandó-e betartani a demokrácia és a jogállami játékszabályait. Ha a kormány továbbra is kitart Európa ellenes politikája mellett, annak rendkívül súlyos következményei lesznek minden magyar polgár számára. Ez Orbán utolsó lehetősége, hogy visszaforduljon a Magyarországot az Európai Unión kívülre vezető útról. Azt, hogy mire számíthat, ha nem így lesz azt megmutatták az elmúlt napok tömegtüntetései. Nem fogjuk hagyni, hogy hatalomvágya tönkretegye az országunkat, gyermekeink jövőjét. Niedermüller Péter a DK alelnöke, EP képviselő

RSS