Barion Pixel

Inkább a Fideszt zárják ki a Néppártból, mint Magyarországot az EU-ból!

2017.04.11.
03-05-d0001DFA1b627cabe08a62-1 DK: Inkább a Fideszt zárják ki a Néppártból, mint Magyarországot az EU-ból! Az Európai Néppárt EP-frakciójának több tagja is egyértelművé tette, hogy nem tűri meg a Fideszt a néppárt soraiban. Frank Engel, az európai jobboldal képviselője szokatlanul kemény hangnemben ment neki az oktatás és a tudomány ellen háborút hirdető Fidesznek. Azt mondta, hogy “én lennék a legboldogabb, ha sikerülne megszabadulni tőlük, mert maguktól nem mennek el”, valamint azt, hogy “Néppárti kollégáimmal elhatároztuk: függetlenül attól, hogy mit dönt a Bizottság, végigvisszük ezt az ügyet. Évek óta közelről látom, mit művel a Fidesz, és a helyzet nem javult, hanem romlott. Elég volt”. A Demokratikus Koalíció egyetért az európai jobboldallal: a Fidesznek nincs helye sem az Európai Néppártban, sem semmilyen civilizált politikai szövetségben. A DK szerint inkább a Fideszt zárják ki az Európai Néppártból, mint Magyarországot az EU-ból. Magyarország nem adja az Európához tartozást, ha pedig Orbán nem akar az EU-ban élni, akkor abba a keleti diktatúrába megy, ahova csak akar. Nekünk nem fog hiányozni.   Molnár Csaba Ügyvezető alelnök EP-képviselő DK
RSS