Barion Pixel

Gyurcsány: nincs alternatívája az ellenzéki együttműködésnek

2017.04.05.
Gyurcsány Ferenc Gyurcsány: nincs alternatívája az ellenzéki együttműködésnek     Pécs, 2017. április 5., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a jelenlegi választási rendszerben nincs alternatívája az ellenzéki együttműködésnek. Gyurcsány Ferenc erről országjárásának pécsi állomásán beszélt szerdán, a kormányváltás szükségességét hangsúlyozva. A kormányváltás feltétele, hogy "legyen mondanivaló", ami "a DK oldalán megvan", az MSZP pedig májusban mutatja be programját - tette hozzá. Úgy folytatta: ekkor már "értelmes dolgokról beszélünk", nem pedig "személyi vircsaftról". Természetes, hogy vannak viták (...), de az nem természetes, hogy az Orbán Viktorral szembeni küzdelemben a viták fontosabbak, mint az együttműködés - mondta a volt kormányfő. A CEU-ügyről azt mondta: a miniszterelnök "féldiktatúrákra jellemző módon" azért akarja bezáratni "Magyarország legjobbnak tartott egyetemét", mert ebben az országban vannak általa nem ellenőrzött, megregulázható, nem megfenyegethető oktatási intézmények. Egyúttal megjegyezte, a DK pártigazgatója szerdán népszavazási kérdést nyújtott be annak érdekében, hogy a Közép-Európai Egyetem tovább működhessen Magyarországon. Ha a kezdeményezés "átmegy a jogi szűrőn, márpedig átmegy, akkor az nem a felsőoktatásról és tudomány szabadságáról fog szólni, hanem arról, hogy állítsuk meg Orbán Viktort" - hangoztatta a pártelnök, aki szerint az ország jelentős része kormányváltást szeretne. Pártja európai elkötelezettségéről szólva azt mondta, a DK hosszabb idő után "Európai Egyesült Államokat vizionál", mert "jobban hiszek Angela Merkelnek, mint Orbán Viktornak, jobban bízom az Európai Központi Bankban, mint Matolcsy Györgyben". Megjegyezte azt is, hogy kijelentését a jobboldal egy része hazaárulásnak tekinti. Az Apáczai Nevelési és Művelődési Központban Gyurcsány Ferenc mintegy háromszáz érdeklődő előtt arról is beszélt, hogy szerinte célravezetőbb egy infláció feletti, 5-6 százalékos, kalkulálható, kiszámítható, három-négy év után érdemben érzékelhető béremelés, mint ha "brutális" minimálbér-emelés következményeként "összedől a gazdaság". A nyugdíjasokat gazdasági növekedés esetén, "ha jól megy a szekér" többletjuttatással kell segíteni - mondta, hozzátéve, hogy "amikor van pénz, adunk, amikor nincs, nem". Az egészségügyre térve az orvos- és nővérhiányt említette, majd közölte: évente legalább annyi orvos megy el az országból, ahányan az orvosi egyetemeken végeznek, és az ágazatból legalább 700 milliárd forint hiányzik. "Szülőként az én dolgom eldönteni, hogy a gyerekemnek milyen világnézetű nevelést és oktatást kívánok" - jelentette ki az oktatásra térve, majd amellett érvelt, hogy legyenek egyházi-felekezeti és kísérleti, szabadszellemű, nyitott és poroszosabb szellemű, hagyományos iskolák is. Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy a konzervatív brit napilap, a The Times értesülése szerint uniós tagországok arra készülnek, hogy még az ősszel ultimátumot adjanak Magyarországnak és Lengyelországnak: ha nem fogadják el a migránsok áttelepítési kvótáját, hagyják el az uniót. "Aki minket kivezet az unióból, az az elmúlt magyar évszázadok legnagyobb bűnű politikusai közé sorolja önmagát" - mondta Gyurcsány Ferenc, kiemelve, hogy magyarok több mint hetven százaléka "uniót akar". Az európaiságot nem lehet kockáztatni "őrült politikai ügyekért", nem lehet "Putyin ölébe feküdni" - jelentette ki. Gyurcsány Ferenc azt állította, hogy "Oroszországnak olyan tudása van a magyar miniszterelnökről, amellyel kézben tudják tartani". "Magyarország függetlenségét nem Brüsszel fenyegeti, hanem saját kormánya és attól tartok a háttérben Oroszország" - fogalmazott. A Modern városok program keretében kötött megállapodásról azt mondta a DK elnöke, hogy 120 milliárdnyi beruházást ígért a kormány, de ebből még csak félmilliárd forintot kapott meg Pécs. bbg \ ppd MTI 2017. április 5., szerda 20:02
RSS