Persze nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Szijjártóval csak betetőződött az a politika, melynek teret Martonyi és Navracsics szervilizmusa nyitott.
Miként a legtöbb relációban, így szomszédainkkal is minimálisra redukálódtak még a középszintű kapcsolataink is, nemhogy a legfelsőbbek. Meghívás sehonnan sem érkezik, a budapesti kezdeményezéseket pedig rendre elhárítják. Már az idejét sem lehet tudni, mikor találkozott például román partnerével egy magyar külügyminiszter. Ezért volt feltűnő az a korábbi bejelentés, hogy Szijjártó Péter végre asztalhoz ül román kollégájával, Bogdan Aurescuval.
De a találkozót Bukarestből megint lemondták
Persze ezen sem kell csodálkozni. Számos aktuális feszültség mérgezi a két ország kapcsolatát; Bukarestben főként azt veszik zokon, ahogy a magyar kormány nem csak tolerálja, de tulajdonképpen még bátorítja is azokat a szélsőségeseket, akik ugyan sportot űznek Románia gyalázásából, ám egyébként mégsem a szomszédos államnak okoznak igazán kárt, hanem a romániai magyarságnak, s végső soron Magyarországnak. Ilyen volt a Székely Tanács nevű nacionalista csoportosulás március 15-i, budapesti tüntetése, melyen nem kisebb ostobasággal hívta fel magára a figyelmet a fő szónok, minthogy:
„Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama.”
Az ilyen kijelentések hallatán az emberben joggal merülnek fel komoly kétségek a megszólaló elmeállapotával kapcsolatban. Esetleg arra is gondolhat, hogy az illető jól kifundált feladatot teljesít, melynek célja, hogy a hasonszőrű román szélsőségeseknek tegyen egy roppant nagy szívességet.
Magyar részről az elhatárolódás persze mindmáig várat magára, amin aligha lehet csodálkozni, hisz az afféle operettszervezetek, mint ez a Székely Tanács, vagy az olyan – mára már csak papíron létező – Fidesz-szatellit pártocskák, mint az Erdélyi Magyar Néppárt (Tőkés) vagy a Magyar Polgári Párt (Szász Jenő), az Orbán-kormány „stratégiai szövetségesei”, pontosabban: határon túli politikai alvállalkozói. Melyek ugyanazt a nacionalista követ fújják virtuális keletkezésük óta.
Pedig nyilvánvaló, hogy a határon túli magyar közösségek érdekeit leginkább három körülmény tudja garantálni:
– Ha politikai képviseletük – azaz a párt, mely megjeleníti ezeket az érdekeket – függetlenül tudja a maga sajátos politikai útját járni, nem kiszolgáltatva Budapestnek vagy a többségi nemzeti fővárosoknak, jelen esetben Bukarestnek.
– Továbbá ha tagja tud lenni az országot vezető kormánykoalíciónak.
– Ha rendezettek a bilaterális – azaz a magyar–romén – kapcsolatok.
A Fidesz tulajdonképpen első, 1998-as kormányra lépése óta igyekszik aláásni valamennyi, a maga függetlenségére valamit is adó határon túli magyar párt pozícióit. Amióta 2010-ben ismét hatalomra jutott, meglehetős sikerrel. Lényegében mára már az RMDSZ sem tekinthető szuverén szervezetnek, és igencsak kétséges, hogy a következő választásokon egyáltalán bejut-e majd a törvényhozásba. A párt közel 17 éven át tagja volt a különböző színezetű bukaresti kormánykoalícióknak, azokat az óriási eredményeket, melyeket a magyar közösség érdekében elért, sok tekintetben e politikai együttműködéseknek köszönheti.
Undorodva kitért
Ami pedig a magyar–román kapcsolatokat illeti, azok egyik tétje Magyarország stabil nemzetközi pozíciójának garanciája lenne. E stabilitás és megbecsültség az egyik legfontosabb érdeke mindazoknak, akik a magyar határokon belül élnek. De legalább ilyen fontos azok számára is, akik magyarként más országoknak a polgárai. Efféle pozícióról azonban álmodni sem lehet azóta, hogy az ország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják. Hogy Szijjártó Péter vehette át a külügyi tárcát 2014 szeptemberének végén, csak jellemző következménye mindannak, ami az azt megelőző négy és fél évben itt lezajlott. Ma mind Martonyi János, mind pedig Navracsics Tibor dühösen kéri ki magának, hogy őket Szijjártóval említsék egy napon. Ám bűnös tévedés lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Szijjártóval csak betetőződött az a politika, melynek teret Martonyi és Navracsics urak szervilizmusa nyitott.
Hogy Bogdan Aurescu nem hajlandó ma már kezet sem fogni Szijjártóval, abban nemcsak a magyar politikai kurzus populista nacionalizmusa játszik szerepet, hanem a Quaestor-ügy, az orosz maffiózókkal és prostituáltakkal boltoló moszkvai magyar konzulátus, a baltás gyilkos árnyékában megkötött azeri üzlet és így tovább. Valljuk meg, ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy valaki visszariadjon egy kézfogástól… Vagy hogy undorodva kitérjen előle, ahogy azt most a román külügyminiszter tette.
A szerző a DK elnökségi tagja.
forrás:
Magyar Narancs
Persze nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Szijjártóval csak betetőződött az a politika, melynek teret Martonyi és Navracsics szervilizmusa nyitott.
Miként a legtöbb relációban, így szomszédainkkal is minimálisra redukálódtak még a középszintű kapcsolataink is, nemhogy a legfelsőbbek. Meghívás sehonnan sem érkezik, a budapesti kezdeményezéseket pedig rendre elhárítják. Már az idejét sem lehet tudni, mikor találkozott például román partnerével egy magyar külügyminiszter. Ezért volt feltűnő az a korábbi bejelentés, hogy Szijjártó Péter végre asztalhoz ül román kollégájával, Bogdan Aurescuval.
De a találkozót Bukarestből megint lemondták
Persze ezen sem kell csodálkozni. Számos aktuális feszültség mérgezi a két ország kapcsolatát; Bukarestben főként azt veszik zokon, ahogy a magyar kormány nem csak tolerálja, de tulajdonképpen még bátorítja is azokat a szélsőségeseket, akik ugyan sportot űznek Románia gyalázásából, ám egyébként mégsem a szomszédos államnak okoznak igazán kárt, hanem a romániai magyarságnak, s végső soron Magyarországnak. Ilyen volt a Székely Tanács nevű nacionalista csoportosulás március 15-i, budapesti tüntetése, melyen nem kisebb ostobasággal hívta fel magára a figyelmet a fő szónok, minthogy: „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama.”
Az ilyen kijelentések hallatán az emberben joggal merülnek fel komoly kétségek a megszólaló elmeállapotával kapcsolatban. Esetleg arra is gondolhat, hogy az illető jól kifundált feladatot teljesít, melynek célja, hogy a hasonszőrű román szélsőségeseknek tegyen egy roppant nagy szívességet.
Magyar részről az elhatárolódás persze mindmáig várat magára, amin aligha lehet csodálkozni, hisz az afféle operettszervezetek, mint ez a Székely Tanács, vagy az olyan – mára már csak papíron létező – Fidesz-szatellit pártocskák, mint az Erdélyi Magyar Néppárt (Tőkés) vagy a Magyar Polgári Párt (Szász Jenő), az Orbán-kormány „stratégiai szövetségesei”, pontosabban: határon túli politikai alvállalkozói. Melyek ugyanazt a nacionalista követ fújják virtuális keletkezésük óta.
Pedig nyilvánvaló, hogy a határon túli magyar közösségek érdekeit leginkább három körülmény tudja garantálni:
– Ha politikai képviseletük – azaz a párt, mely megjeleníti ezeket az érdekeket – függetlenül tudja a maga sajátos politikai útját járni, nem kiszolgáltatva Budapestnek vagy a többségi nemzeti fővárosoknak, jelen esetben Bukarestnek.
– Továbbá ha tagja tud lenni az országot vezető kormánykoalíciónak.
– Ha rendezettek a bilaterális – azaz a magyar–romén – kapcsolatok.
A Fidesz tulajdonképpen első, 1998-as kormányra lépése óta igyekszik aláásni valamennyi, a maga függetlenségére valamit is adó határon túli magyar párt pozícióit. Amióta 2010-ben ismét hatalomra jutott, meglehetős sikerrel. Lényegében mára már az RMDSZ sem tekinthető szuverén szervezetnek, és igencsak kétséges, hogy a következő választásokon egyáltalán bejut-e majd a törvényhozásba. A párt közel 17 éven át tagja volt a különböző színezetű bukaresti kormánykoalícióknak, azokat az óriási eredményeket, melyeket a magyar közösség érdekében elért, sok tekintetben e politikai együttműködéseknek köszönheti.
Undorodva kitért
Ami pedig a magyar–román kapcsolatokat illeti, azok egyik tétje Magyarország stabil nemzetközi pozíciójának garanciája lenne. E stabilitás és megbecsültség az egyik legfontosabb érdeke mindazoknak, akik a magyar határokon belül élnek. De legalább ilyen fontos azok számára is, akik magyarként más országoknak a polgárai. Efféle pozícióról azonban álmodni sem lehet azóta, hogy az ország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják. Hogy Szijjártó Péter vehette át a külügyi tárcát 2014 szeptemberének végén, csak jellemző következménye mindannak, ami az azt megelőző négy és fél évben itt lezajlott. Ma mind Martonyi János, mind pedig Navracsics Tibor dühösen kéri ki magának, hogy őket Szijjártóval említsék egy napon. Ám bűnös tévedés lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Szijjártóval csak betetőződött az a politika, melynek teret Martonyi és Navracsics urak szervilizmusa nyitott.
Hogy Bogdan Aurescu nem hajlandó ma már kezet sem fogni Szijjártóval, abban nemcsak a magyar politikai kurzus populista nacionalizmusa játszik szerepet, hanem a Quaestor-ügy, az orosz maffiózókkal és prostituáltakkal boltoló moszkvai magyar konzulátus, a baltás gyilkos árnyékában megkötött azeri üzlet és így tovább. Valljuk meg, ennél sokkal kevesebb is elég ahhoz, hogy valaki visszariadjon egy kézfogástól… Vagy hogy undorodva kitérjen előle, ahogy azt most a román külügyminiszter tette.
A szerző a DK elnökségi tagja.
forrás: Magyar Narancs
