Barion Pixel

Külföldi egyetemek - Petíciót indít a CEU-ért a DK és az Ifjú Demokraták nevű szervezet

2017.03.30.
CEU_logo_color Külföldi egyetemek - Petíciót indít a CEU-ért az Ifjú Demokraták nevű szervezet     Budapest, 2017. március 30., csütörtök (MTI) - Petíciót indít és tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták (IDE) annak érdekében, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) "tovább működhessen" - jelentette be az IDE elnöke. Körmendi István egy csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az "állampárt" úgy döntött, hogy "ideológiai alapon, egy tollvonással" bezárja a legjobb hazai egyetemet. Most az ország, a demokratikus ellenzék, valamint a diákok közös felelőssége, hogy ez ne történhessen meg - tette hozzá. A "Támogatom, hogy a Közép-európai Egyetem továbbra is működhessen" szövegű petícióhoz bárki csatlakozhat, mert ez mindenkinek a közös ügye - közölte. Egyúttal bejelentette, hogy az IDE április elsejére tüntetést szervez az egyetem Nádor utcai épülete elé. Gréczy Zsolt DK-szóvivő pedig azt mondta el, hogy pártjuk az Európai Bizottsághoz fordul, ahonnan választ vár "a CEU bezárását célzó aljas kormányzati tervre". Egy kérdésre Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a petíció szövegét még nem nyújtották be a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH). Egy másik kérdésre Körmendi István azt mondta, hogy a szombati tüntetést a felsőoktatási törvény módosítása ellen szervezik, mert az elsősorban a CEU ellen készült, de több egyetem működését is veszélyezteti. Hozzátette, hogy mindenki mellett kiállnak, akit hátrányos érint a jogszabályváltozás, de nem tudott más érintett intézményt megnevezni. bnd \ ppd MTI 2017. március 30., csütörtök 13:55
RSS