Barion Pixel

Újabb súlyos összeférhetetlenség a vidékfejlesztésben

2017.03.21.

nagy_husszein_20140418

Újabb súlyos összeférhetetlenség a vidékfejlesztésben

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Nemzeti Agárgazdasági Kamara mikro- kis és középvállalkozásokért felelős országos alelnöke is.  A két tisztség nem csupán a józanész és a tisztesség szerint összeférhetetlen, hanem az írott jog szerint is. Ennek ellenére Kis Miklós Zsolt évek óta államtitkár és kamarai alelnök is. Kis Miklós Zsolt ezen túl a Magosz Ifjú gazda tagozatának is elnöke, és alelnöke a COPA-COGECA európai uniós gazdaszervezetnek is. És ha ez még nem lenne elég: a múlt héten megválasztották a Magosz Pest megyei alelnökének is. A Demokratikus Koalíció kíváncsian várja, mikor választják meg vezetőnek Kis Miklós Zsoltot abban a pár érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezetben is, amelyben egyelőre – nyilván csak átmeneti időre – még nem ő tölti be a vezetői tisztségeket. Ahová aztán majd nyilván ismét elhelyez pár volt kollégiumi szobatársat, mint tette azt az Agrárkamaránál is. Emlékezzünk Hörömpő Nándorra, aki úgy került az Agrárkamara főigazgatói székébe, hogy előző munkahelyén, az MVH-nál kifizetési igazgatóként -  a NAV egykori közlése szerint – „ a földalapú támogatások ügyében elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben költségvetési csalás kísérlete és hivatali visszaélés miatt indult nyomozás”. Nagy-Huszein Tibor alelnök, DK
RSS