Barion Pixel

„Fizessenek a gazdagok”? – Miért segíti ingyen-kastélyhoz az MSZP a fideszes elitet?

2017.03.16.
14449975644232485_original2 DK: „Fizessenek a gazdagok”? – Miért segíti ingyen-kastélyhoz az MSZP a fideszes elitet? A parlament honlapján megjelent egy törvényjavaslat, amely ingyen játszaná át a több milliárd forint értékű Grassalkovich-kastélyt a Fidesz vadászni járó milliárdos elitjének, a vadászkamarának. A törvényjavaslat azonban nem ezért érdekes, hiszen tudjuk, hogy a Fidesz lop. A kétharmados törvényjavaslat azért aggasztó, mert a jegyzői között nem csak Lázár János és Semjén Zsolt szerepelnek, hanem több szocialista politikus, többek között Hiller István, Bárándy Gergely és Hiszékeny Dezső is. A Fidesz vadászni járó milliárdos elitje tehát az MSZP segítségével jut ingyen-kastélyhoz. Hogyan illeszkedik ez abba a politikába, hogy „fizessenek a gazdagok”? És egyáltalán: hogyan illeszkedik ez bármilyen ellenzéki politikába? A Demokratikus Koalíció szerint az MSZP magyarázattal tartozik: miért segítenek a Fidesznek a kastély-mutyiban? Azt tudjuk, hogy ez miért jó a Fidesznek, hiszen ingyen kastélyhoz jutnak a kormány luxusvadászai, Lázár János és Semjén Zsolt. De miért jó ez az MSZP-nek, mit kapnak ezért cserébe? A DK – bár kivonult a parlamentből, hogy ne legyen a NER része – a kétharmados szavazásokra be szokott menni, hogy megakadályozza a Fidesz kétharmadát. Ezt viszont hiába tesszük, ha az MSZP segíti kétharmadhoz és ingyen-kastélyhoz a Fideszt. A DK őszintén bízik abban, hogy Botka László elfogadható magyarázatot tud adni a Fidesszel való kétharmados együttműködésre. Gréczy Zsolt Szóvivő DK
RSS