Barion Pixel

Az új menekültügyi jogszabály Magyarország szégyene

2017.03.07.
nieder Az új menekültügyi jogszabály Magyarország szégyene A mai szavazás a Magyar Országgyűlés újabb szégyene. A Fidesz-Jobbik koalíció ostoba, embertelen és drága menekültügyi jogszabályt fogadott el. Ismét nem hallgatták meg sem a szakértők, sem a független civil szervezetek, sem a demokratikus ellenzék érveit. Az új jogszabály az 1956 utáni megtorlás legrosszabb napjait idézi vissza, amikor a kisérő nélküli gyermek menedékkérőket is felnőtté minősíti át, és megfosztja őket a kiskorúakat megillető védelemtől. A törvény bűnözőként kezel minden háború elől menekülő szerencsétlent, és előírja, hogy mindannyiukat, köztük nőket, családokat el kell zárni a határövezetben. Ez nemcsak a nemzetközi joggal ellenkezik, de az új táborok építését, őrzését, az elzártan tartott és munkavégzéstől eltiltott menekültek ellátását ismét a magyar adófizetőknek kell megfizetniük. A kormány már a demokrácia látszatára sem ügyel, a „tömeges bevándorlási válsághelyzet” lehetőségének kiterjesztésével teljesen szabadkezet adott magának, miközben Magyarországon alig vannak menedékkérők. A Demokratikus Koalíció világossá tette, hogy nem veszünk részt a parlamenti komédiában, a demokrácia üres látszatának fenntartásában. Ugyanakkor álláspontunk világos, az embertelenség és jogtalanság nem védi meg az országot. Ez a törvény nem járul hozzá a határok védelméhez, a menekültügyi eljárások rendezett lefolytatásához. Olyan kamutörvény, aminek egyedüli célja a gyűlöletkeltés és a kormány hatalmának bebetonozása. A Fidesz bukása után, a többi, az emberiességet, a magyar polgárok és a menekültek jogait sértő jogszabállyal együtt kerül majd a történelem szemétdombjára. Niedermüller Péter EP képviselő, a DK alelnöke
RSS