Barion Pixel

A DK elnöksége támogatja Majtényi László köztársasági elnökké jelölését

2017.02.24.
Gyurcsány Ferenc A DK elnöksége támogatja Majtényi László köztársasági elnökké jelölését     Budapest, 2017. február 24., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció elnöksége arra kérte a párt parlamenti képviselőit, hogy támogassák Majtényi László köztársasági elnökké jelölését, majd az államfő személyéről döntő szavazáson is voksoljanak rá. Az elnökségi ülést követő, Majtényi Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc pártelnök azt mondta, a volt adatvédelmi biztos az egymásra figyelő, szolidáris, a köztársasági eszményeket tiszteletben tartó, a megkülönböztetések és a korrupció ellen küzdő, zöldebb Magyarország eszményét képviseli. Majtényi László úgy látja, meglesz a jelöléséhez szükséges negyven képviselői ajánlás. A volt ombudsman - aki korábban az MSZP frakciójával és az LMP elnökségével is találkozott - azt mondta, sokan vannak ma, akik egy alkotmányos, demokratikus, szolidáris Magyarországot akarnak, ahol az állam mindenkinek tiszteli az emberi méltóságát, erős a jogvédelem, a fenntartható fejlődést is biztosítják, ahol a szabad választásokon a nép leválthatja a kormányt és hatékony a küzdelem az államot maga alá gyűrő korrupció ellen. Abban az országban, ahol körülbelül kétmillió ember a harmadik világbeli szegények színvonalán él szintén alapvető feladat a szegénység elleni küzdelem - tette hozzá. A sajtótájékoztatót követően a párt szóvivője reagált a más témában feltett kérdésekre, többek között arra is, hogy a szocialista Szanyi Tibor egy interjúban hibának minősítette a 2014-es összefogást. Gréczy Zsolt jelezte, hogy a közelgő zuglói időközi önkormányzati választáson az MSZP, a DK, a Párbeszéd és egy civil szervezet most is közös jelöltet állított. A DK továbbra is nyitott arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a szocialisták miniszterelnök-jelöltjével, de Botka László nem kereste a Demokratikus Koalíciót - közölte Gréczy Zsolt, aki a tárgyalások megkezdését sürgette, mondván, nem szerencsés bizonytalanságban tartani a választóikat. Elmondta: az MSZP és a DK közötti megbeszélések januárig jól zajlottak, majd amikor Botka László a szocialisták kormányfőjelöltjévé vált, befagytak. A DK számára nincsen "Botka-Gyurcsány meccs, együttműködési kényszer van" - összegzett a politikus, leszögezve: továbbra is hisznek az összefogásban. A Gyurcsány Ferenc személyét ért szocialista kritikákra válaszolva a szóvivő azt mondta, nem lehet tehertétel a baloldal számára az, aki utoljára nyert nekik választásokat és aki kormányfőként fejlesztette az országot. bnd \ bhi MTI 2017. február 24., péntek 12:49
RSS