Barion Pixel

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” – A DK folytatja kampányát a 3-as metró felújításáért

2017.02.12.
unnamed (1) „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” – A DK folytatja kampányát a 3-as metró felújításáértKi itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. Ez a felirat áll a pokol kapuján az Isteni színjátékban és ezt a feliratot ragasztotta ma a DK a 3-as metró bejáratához a Nyugati aluljáróban. Dante komédiának tartotta az Isteni színjátékot, mert rosszul kezdődik és jól végződik. Ezek alapján a 3-as metró története inkább tragédiának ígérkezik. Ha nem kezdik meg azonnal a felújítást, bármikor megtörténhet a legrosszabb. Csak Magyarországon fordulhat elő, hogy a kormány olimpiáról beszél, miközben fél millió embert utaztat életveszélyben. A szakértői vizsgálatok szerint már 2011-ben is komoly gondok voltak a metróval, azóta több, mint 5 év telt el. A budapestiek csak azt szeretnék, ha nem kéne többé félniük a metrón, azt szeretnék, hogy ne legyen több ijedt pillanat a füstölő szerelvényeken. A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól és a fideszes városvezetéstől, hogy ne húzzák az időt, hanem azonnal fogjanak hozzá a 3-as metró felújításához! Nem akarunk sem füstben, sem félelemben utazni, nem akarunk azon gondolkodni felszálláskor, hogy vajon leszállunk-e majd a metróról. A DK azért ragasztja ki az Isteni színjátékból vett idézetet a 3-as metró több állomásán is, hogy növelje a nyomást Tarlós Istvánon és a kormányon. Ne olimpiáról beszéljenek és a saját zsebüket akarják tömni, hanem azonnal kezdjék meg a 3-as metró felújítását! Élő Norbert elnökségi tag DK Gy.Németh Erzsébet fővárosi képviselő, DK
RSS