Barion Pixel

Közös jelöltet indít az MSZP, a DK és a Párbeszéd a zuglói időközi önkormányzati választáson

2017.02.09.
unnamed Közös jelöltet indít az MSZP, a DK és a Párbeszéd a zuglói időközi önkormányzati választáson     Budapest, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az Összefogás Zuglóért Egyesület Bitskey Bence személyében közös jelöltet indít a zuglói időközi önkormányzati képviselő-választáson - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón. Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes elmondta: azért tartanak időközi választást, mert az egy évvel ezelőtt, máig tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma. Szerinte egyébként a Fidesz nyomást gyakorolt a helyi választási bizottság munkájára, ennek hatására tűzték ki április 23-ára az időközi választást, de - jelezte - a határozat állampolgári fellebbezések miatt jelenleg a Fővárosi Ítélőtábla előtt van. A jelöltről szólva Tóth Csaba elmondta: a 30 éves Bitskey Bence - a nemzet színészének, a néhai Bitskey Tibornak az unokája - Zuglóban született, itt is él, jelenleg az önkormányzat egyik cégénél civil kapcsolatokkal és rendezvényszervezéssel foglalkozik. Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: a zuglói embereknek az az érdeke, hogy az elmúlt két év békés fejlődését folytatni tudják, és ne forduljanak vissza a "Papcsák-korszak" irányába. Karácsony Gergely az LMP-nek, a Liberálisoknak és a Civil Zugló Egyesületnek azt üzente: nyitottak arra, hogy előválasztást tartsanak annak érdekében, hogy az időközi választáson valóban csak egy jelölt álljon a Fideszével szemben. Szerinte erre lenne elég idő, hiszen március 6-án indul el a hivatalos jelöltállítás. Az LMP-nek, a Liberálisoknak és a Civil Zugló Egyesületnek kell eldönteni, hogy nekik az a fontos, hogy megmutassák magukat, vagy pedig nem is a Fidesz ellenében indulnak, hanem az ellenzék megosztásáért - mondta. Kérdésre hozzátette, sajnálja, hogy Együttet nem tudták meggyőzni a közös indulásról. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke arról beszélt: már 2014-ben is megmutatták Zuglóban, hogy győzni csak együttműködésben lehet és most is ezt tervezik. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke hangsúlyozta: a szocialisták mindent megtesznek a jelölt támogatása érdekében a következő időszakban. Nyerni fogunk, mert nyernünk kell, ez ma Zugló és a magyar emberek érdeke - fogalmazott. Több mint egy éve a Blikk számolt be Sápi Attila eltűnéséről. A lap szerint a politikust 2016. január 5-én látták utoljára, amikor tréningruhában és kabátban lement vásárolni újpalotai otthonából. bGD \ bhi MTI 2017. február 9., csütörtök 11:59
RSS