Barion Pixel

MTI: a magyar egészségügy az európai sereghajtók közé csúszott

2017.01.31.
olahlajos DK: a magyar egészségügy az európai sereghajtók közé csúszott     Budapest, 2017. január 31., kedd (MTI) - A Demokratikus Koalíció szégyennek nevezte, hogy a magyar egészségügy az európai sereghajtók közé került, miután az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index szerint az ágazat az egy évvel korábbihoz képest újabb három pozíciót rontott, amivel a 30. helyre csúszott. Oláh Lajos képviselő kedden az MTI-nek azt mondta, hogy 2008-ban a Gyurcsány-kormány alatt még a 14. volt a magyar egészségügy ebben az összehasonlításban, azóta viszont, az Orbán-kormányok alatt, 16 helyet esett vissza a listán. A politikus szavai szerint a nemzeti érdek elárulásával egyenlő, hogy ma a magyarok jutnak hozzá a legrosszabb egészségügyi ellátáshoz az EU-ban. Jelenleg szinte minden európai egészsége többet ér, mint a magyaroké; csak olyan országokat sikerült megelőzni, mint Montenegró vagy Albánia - fogalmazott Oláh Lajos, hozzátéve: a DK az "Orbán-rendszer bukása után" vissza fogja adni azokat a milliárdokat a magyar egészségügynek, amiket a Fidesz "inkább urizálásra és pályafűtött stadionok építésére költött". bnd \ bhi MTI 2017. január 31., kedd 12:24
RSS