Barion Pixel

DK: a kormány nem tudja megakadályozni az európai ügyészség létrehozását

2017.01.28.
nieder DK: a kormány nem tudja megakadályozni az európai ügyészség létrehozását Budapest, 2017. január 28., szombat (MTI) - A kormány és a Fidesz sem tudja megakadályozni az európai ügyészség létrehozását - mondta a Demokratikus Koalíció EP-képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Niedermüller Péter szerint az európai ügyészség létrehozását le lehet lassítani,  de megakadályozni nem. Hozzátette: olyan csatáról van szó, amelyet a magyar kormány el fog veszíteni. A politikus emlékeztetett, hogy az európai ügyészség elsődleges feladata az uniós pénzek felhasználásának vizsgálata lesz, de tagállami hatáskörbe nem folyna bele, továbbá a testület vizsgálná a határokon átnyúló áfacsalások ügyét is. Kiemelte, hogy sok esetben az OLAF-megállapítások után nem indul nemzeti hatáskörben vizsgálat, Magyarországon 51 esetből egyben indított vizsgálatot a legfőbb ügyész. Niedermüller Péter hangsúlyozta, hogy a DK az első perctől kezdve támogatta az európai ügyészség létrehozását, hiszen alapvető érdeke mindenkinek, hogy pontosan nyomon követhetőek legyenek az uniós források.     A szervezet létrehozása nem csorbítaná a nemzeti igazságszolgáltatási szervek szuverenitását - emelte ki. "A magyar kormánynak nem érdeke az átláthatóság, (...) mindössze arról van szó, hogy az európai uniós pénzekkel is az illiberális demokráciát építi, és azon van, hogy a kormányhoz tartozó holdudvarhoz juttassa ezeket a pénzeket" - fogalmazott a DK-s politikus. Trócsányi László az uniós igazságügy-miniszterek pénteki máltai informális tanácskozása után azt nyilatkozta, hogy továbbra sincs egyetértés az európai uniós tagállamok között az európai ügyészség létrehozásának kérdésében, az uniós állam- és kormányfők megerősített együttműködésről dönthetnek márciusban. bed \ gpp \ bpt MTI 2017. január 28., szombat 11:48
RSS