Barion Pixel

Ne magánbuszoztatásra szórják a milliókat, hanem újítsák fel a 3-as metrót!

2017.01.28.
zsoka DK: Ne magánbuszoztatásra szórják a milliókat, hanem újítsák fel a 3-as metrót! A kormány 20 millió forintot költ 16 miniszterelnökségi dolgozó napi szintű utaztatására Budapest és Kecskemét között. Erre amiatt a zseniális ötlet miatt van szükség, hogy a Fidesz Kecskemétre költöztette a vidékfejlesztésért felelős államtitkárságot. Egyetlen ember utazására 1 300 000 forintot költenek, a többszörösét annak, mint amibe akár a Volánnal, akár a MÁV-val kerülne. Eközben Budapesten naponta félmillió ember utazik az életveszélyes 3-as metrón. A Demokratikus Koalíció szerint a fideszes potentátok magánbuszoztatása helyett minden közlekedésre szánt pénzt a 3-as metró felújítására kellene költeni! A DK szerint felháborító, hogy amíg a minisztériumi dolgozóknak minden napra külön buszt bérelnek, addig 3-as metróra felszállók soha nem lehetnek biztosak abban, hogy le is tudnak majd szállni a metróról. Gy.Németh Erzsébet fővárosi képviselő DK
RSS