Barion Pixel

MTI: Budapesten időben kezdjék el a hóeltakarítást!

2017.01.12.
zsoka DK: Budapesten időben kezdjék el a hóeltakarítást!     Budapest, 2017. január 12., csütörtök (MTI) - A Demokratikus Koalíció arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy a jövőben időben kezdjék el a hótakarítást Budapesten. Gy. Németh Erzsébet, a párt fővárosi képviselője sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a fővárosban csütörtökön nem kezdték meg időben az utak takarítását, ezért sokan elkéstek a munkahelyükről és az iskolából. A politikus ezért bocsánatkérést vár a főpolgármestertől, és azt mondta, időben ki kell küldeni a hókotrókat és meg kell erősíteni az orvosi ügyeleteket. A DK nem szeretné, hogy az autósoknak idén is "át kelljen ülni egy másik autóba" - utalt Gy. Németh Erzsébet a 2013. március 15-i rendkívüli időjárási helyzetre, pártja nevében hozzátéve: "nem sms kell, hanem szakszerű felkészülés a hóhelyzetre". A politikus arra is kitért, hogy Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. közleménye szerint 75 célgép takarítja az utakat. Hangsúlyozta, hogy 2015 előtt még száz célgép állt a cég rendelkezésre, ezért azt kérdezte, hogy hol van a másik 25 eszköz. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehet még korábban elkezdeni a hóeltakarítást azt felelte, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kapcsolatban áll az Országos Meteorológia Szolgálattal, ezért a célgépeknek a havazás várható időpontjában már felkészültnek kell lenniük, az utak sózását pedig már a havazás előtt el kell kezdeni. bnd \ bzt \ bdó MTI 2017. január 12., csütörtök 12:30
RSS