Barion Pixel

Aranyból lesznek a sínek Budapest és Esztergom között – A Szijjártó-család áll a 120 milliárd forintos felújítási költség mögött?

2017.01.12.
varju_laszlo1 DK: Aranyból lesznek a sínek Budapest és Esztergom között – A Szijjártó-család áll a 120 milliárd forintos felújítási költség mögött? Újabb 50 milliárd forint elköltését helyezte kilátásba a kormány a Budapest-Esztergom vasútvonal felújítására. Ezzel már 120 milliárd forintnál tartanak a költségek, ami nagyjából megegyezik a magyar felsőoktatás éves költségének felével. A DK már 2015 nyarán az EU Csalás Elleni Hivatalához fordult a Budapest-Esztergom vasútvonal kapcsán, hiszen az eredetileg tervezett költség pár hónapon belül a húszszorosára emelkedett. Az ár elszaladásának akkor a Szijjártó-család örülhetett, hiszen a felújítást végző konzorciumban lévő Vasútépítő Kft. a külügyminiszter családjának tulajdona volt. Most az akkor hússzorosára emelkedett ár háromszorosánál járunk. A felújítás ebben a formában minden magyar embernek a csecsemőtől a nyugdíjasig fejenként 12 ezer forintjába kerül. A Demokratikus Koalíció szerint ennyi pénzből gyorsvasutat is építhettek volna. A DK tudni szeretné, hogy mi kerül 120 milliárd forintba a Budapest-Esztergom vasútvonal felújításán: aranyból lesznek a sínek vagy a Szijjártó-család érdekei állnak a költségnövekedés mögött? A DK szerint felháborító, hogy már nincs olyan felújítás vagy beruházás az országban, amelyet ne lengene körül a fideszes korrupció gyanúja. Varju László Alelnök DK
RSS