Barion Pixel

Reagálás Rétvári Bence sajtótájékoztatójára – Idén először csökken a nyugdíjak értéke

2017.01.12.
14449975644232485_original2 DK: Reakció Rétvári Bence sajtótájékoztatójára – Idén először csökken a nyugdíjak értéke Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára ma reggeli sajtótájékoztatóján a szégyenletes, infláció alatti nyugdíjemelést dicsérte, mondván: „idén először érkezik az emelt nyugdíj”. Rétvári hazudott, hiszen valójában ez az első olyan év a rendszerváltás óta eltelt negyed században, amikor csökken a nyugdíjak értéke. Az Orbán-kormány előbb 0,9%-al akarta „emelni” a nyugdíjakat, majd év végén 1,6%-ra módosította a tervet. Az infláció ehhez képest az MNB becslése szerint bőven 2% feletti lesz, Matolcsyék 2,3%-ra, majd 2,6%-ra becsülték a várható pénzromlást. A nyugdíjak tehát nem, hogy nem emelkednek, hanem egyenesen csökkennek 2017-ben. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány havonta több ezer forinttal csökkenti 2017-ben a nyugdíjak értékét. Ezen nem változtatnak sem a hazug nyilatkozatok, sem a kabaréba illően kiszállított Erzsébet-utalványok. A DK Sokak Magyarországa programja garantálni fogja a nyugdíjak értékállóságát, sőt a megfelelő gazdasági növekedés estén az inflációt követő nyugdíjemelésen felül a nyugdíjasokat is részesítené a gazdasági gyarapodásból. Gréczy Zsolt Szóvivő DK
RSS