Barion Pixel

A DK reagálása az MSZP elnökségének közleményére

2016.12.23.
A DK reagálása az MSZP elnökségének közleményére Az MSZP elnöksége mai közleményében kiállt Botka László miniszterelnök-jelöltsége mellett, egyúttal elfogadva a szegedi szocialista politikus által megfogalmazott feltételeket is. Eddig az MSZP a miniszterelnök-jelölt és a képviselőjelöltek előválasztáson való kiválasztása mellett állt, a párt önálló előválasztási javaslatot is kidolgozott. Botka jelölése és feltételeinek elfogadása azonban szemben áll az eddigi szocialista javaslattal, hiszen ez esetben a miniszterelnök-jelölt és a képviselőjelöltek kiválasztása nem előválasztassal történne. A DK továbbra is nyitott a demokratikus ellenzéki pártok együttműködésére és várja az MSZP végleges javaslatát a jelöltkiválasztás módjáról. Mivel az elmúlt hetekben megismert MSZP-s előválasztási javaslat szemben áll a ma közzétett szocialista állásponttal, ezért a DK csak az MSZP javaslatának tisztázása után tud állást foglalni Botka László jelöléséről. Gréczy Zsolt Szóvivő, DK
RSS