Barion Pixel

Támogatjuk az európai ügyészséget, amely megállítaná a fideszes korrupciót!

2016.12.08.
  fidesz_korrupcio DK: Támogatjuk az európai ügyészséget, amely megállítaná a fideszes korrupciót! A magyar kormány immár a látszatra sem ügyel, és beismeri, hogy a korrupció az Orbán rendszer lényege. Először a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű korrupció ellenes szervezetből léptek ki, most pedig az is kiderült, hogy minden lehető eszközzel akadályozzák az uniós pénzek elköltését hatékonyan ellenőrző közös Európai Ügyészség létrejöttét. Minden okuk megvan félelemre, hiszen az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF számos visszaélést tárt fel Magyarországon. Külön OLAF főosztályt kellett létrehozni a fideszes csalások kivizsgálására. A magyar kormány magatartásának súlyos következményei lesznek. Az európai adófizetők teljes joggal várják el, hogy az általuk befizetett pénzt felelősen és átláthatóan költsék el a tagállamok. Legyen világos: ha az Orbán-kormány továbbra is ellenzi az ügyészség felállítását, akkor azt kockáztatja, hogy minden uniós pénzcsapot elzárnak. A Demokratikus Koalíció kezdettől támogatja a közös Európai Ügyészség létrehozását, a továbbiakban is mindent megteszünk egy erős ügyészség érdekében. Hiába trükköznek most, a közpénzek megdézsmálóit bíróság elé állítjuk majd az Orbán rendszer bukása után. Molnár Csaba Niedermüller Péter a DK EP-képviselői
RSS