Barion Pixel

MTI: Börtönbe a Fideszes elkövetőkkel- A kormány már a látszatra sem ad

2016.12.07.
  14449975644232485_original2 DK: Börtönbe a Fideszes elkövetőkkel -a kormány már a látszatra sem ad  Budapest, 2016. december 7., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány már ott tart Magyarország "kifosztásában", hogy a látszatra sem ad, ezért kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű nemzetközi korrupcióellenes együttműködésből. A párt szóvivője szerdán az MTI-nek úgy fogalmazott: a kilépéssel a Fidesz nyilvánvalóan előremenekült, hiszen "a magyar történelem legkorruptabb kormányaként" előbb-utóbb így is, úgy is kizárták volna az együttműködésből. Orbán Viktor miniszterelnök tiszta vizet öntött a pohárba: nem akar átláthatóságot, nem akar társadalmi részvételt, nem akar sajtószabadságot - jelentette ki Gréczy Zsolt. A DK szerint Orbán Viktor és "bűntársai" nagyon tévednek, ha azt gondolják, hogy a kilépéssel elkerülhetik a felelősségre vonást, mert a kormány bukása után minden egyes "fideszes lopás ki lesz vizsgálva", az elkövetők pedig börtönbe fognak kerülni - mondta. A DK továbbra is azért dolgozik, hogy 2018-tól Magyarország újra demokratikus, európai jogállam legyen, ahol nem lehet ellopni a magyarok közös vagyonát, ahol nem lehet szegénységben tartani magyarok millióit, ahol nem lehet szétverni az oktatást és az egészségügyet - közölte. bnd \ gkp MTI 2016. december 7., szerda 12:54
RSS