Barion Pixel

MTI:Fővárosi Közgyűlés - DK: balesetveszélyes a 3-as metró felújításának halogatása

2016.12.07.
lanchid_latkep Önkormányzat-Budapest-pártok-DK Fővárosi Közgyűlés - DK: balesetveszélyes a 3-as metró felújításának halogatása Budapest, 2016. december 7., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) a kormány nyomás alatt tartása érdekében továbbra is folytatja a 3-as metró felújítását sürgető aláírásgyűjtését, a beruházás további halogatásával ugyanis félő, hogy ezen a vonalon is baleset történhet - mondta Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón. A DK politikusa kiemelte, minél hamarabb ki kell vizsgálni a hétfői metróbalesetet, pártja ezért támogatja az MSZP vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó javaslatát. Gy. Németh Erzsébet szólt arról is, hogy pártja szívesen látna egy olyan közgyűlési előterjesztést, amelyben a főváros kinyilvánítaná, hogy az ezzel ellentétes tartalmú, az államfő által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött törvényjavaslattal szemben nem kíván lemondani az Erzsébet tér tulajdonában álló részéről az V. kerület javára. A DK képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Kopaszi-gáton környezeti és hatásvizsgálat nélkül épülhet több tízezer lakást is tartalmazó épületegyüttes. bkgy \ bBB \ bám \ bhi MTI 2016. december 7., szerda 10:08
RSS