Barion Pixel

Vízum és tartózkodási engedély? Smafu – Még adókedvezményt is kap a 25 éve körözött Pharaon

2016.12.06.
Vadai_20151102_Parlament DK: Vízum és tartózkodási engedély? Smafu – Még adókedvezményt is kap a 25 éve körözött Pharaon Az már eddig is tetten érhető volt, hogy ha Orbán Viktor családja valakivel üzleti kapcsolatot ápol, akkor az úgy is beutazhat az országba, ha éppenséggel egy terrorizmus támogatásával vádolt nemzetközi bűnöző. Ez azonban nem minden. A 25 éve körözött Ghaith Pharaon nem véletlenül vásárolt össze több kastélyt is országszerte, az Orbán-kormány ugyanis külön adókedvezményt talált ki neki a 2017-es költségvetésben. A terrorizmus támogatása mellett csalással és pénzmosással is vádolt Pharaon felvásárolta a seregélyesi, a turai, a bodajki és a hőgyészi kastélyt is. A kormány ennek örömére a jövő évi költségvetésben 30 milliárd forintos adójóváírást tett lehetővé a kastélyrekonstrukcióra vállalkozóknak. Valószínűleg ez az első olyan adókedvezmény Magyarország történetében, amelyet kifejezetten egy nemzetközi bűnöző számára alkottak. A Demokratikus Koalíció vérlázítónak tartja, hogy az Orbán-kormány nem csak beengedett az országba egy nemzetközi bűnözőt, hanem még egy külön adókedvezményt is kitalált neki! A DK szerint a bűnözőknek nem a magyarok pénze, hanem börtön jár. Ez nem csak Ghaith Pharaonra, hanem az Orbán-kormány minden tagjára vonatkozik. Vadai Ágnes Alelnök DK
RSS