Barion Pixel

MTI: Emelni kell a háziorvosi praxisok állami finanszírozását

2016.11.28.
László_Imre_dr DK: emelni kell a háziorvosi praxisok állami finanszírozását Budapest, 2016. november 28., hétfő (MTI) - A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy legalább kétszeresére, de inkább háromszorosára emelje fel a háziorvosi praxisok állami finanszírozását. A párt egészségügyi kabinetvezetője, László Imre hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg 6343 háziorvosi praxis működik, ezek közül 1498 gyermekorvosi. A gyermekekkel foglalkozó háziorvosok közül 140-en betöltötték a hetvenedik, kilencen pedig a nyolcvanadik életévüket. A háziorvosi praxisban dolgozók gyermekorvosok átlagéletkora 59 év, a 60-nál idősebbek aránya pedig eléri a 45 százalékot - közölte, utalva arra, hogy Velkey György, a Magyar Kórházszövetség és a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, "a KDNP jeles képviselője" azt mondta, Magyarországról mintegy 400 gyermekgyógyász hiányzik. Arra is kitért, hogy az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke szerint mintegy háromszáz háziorvosi praxis tartósan betöltetlen, az alapellátásban dolgozó orvosoknak pedig mintegy kétharmada nyugdíjas korú vagy öt éven belül az lesz. Egy felmérés alapján öt éven belül mintegy nyolcszáz háziorvos be kívánja fejezni a tevékenységét - jegyezte meg. László Imre elmondta, hogy az alapellátásban egy praxis után nyolcszázezer forint állami finanszírozás jár, de - az egyéb kiadások levonása után - ebből a háziorvosoknak átlagosan havonta 150 ezer forint jut. bnd \ bhi MTI 2016. november 28., hétfő 12:22
RSS