Barion Pixel

DK: Mitől fél így, Házelnök Úr? – Kövér László újra kitiltotta a DK szóvivőjét a parlamentből

2016.11.26.
benes-dekretumok-a-magyar-kormany-elutasitotta-kover-laszlo-kijelenteset_114415 DK: Mitől fél így, Házelnök Úr? – Kövér László újra kitiltotta a DK szóvivőjét a parlamentből Kövér László épphogy feloldotta a DK szóvivőjének április óta tartó kitiltását a parlamentből, tegnap újra arról kaptunk levelet, hogy Gréczy Zsolt határozatlan ideig nem léphet be az Országgyűlés épületébe. Korábban az volt az általános szabály, hogy nem országgyűlési képviselők csak az Országgyűlés sajtótermében nem tarthattak sajtótájékoztatót, a kék társalgóban azonban igen. Arról, hogy ez a szabály megváltozott volna, sem a DK, sem Gréczy Zsolt nem kapott tájékoztatást, sőt egyszer sem figyelmeztettek minket a kék társalgóban tartott sajtótájékoztatók után. Gréczy Zsolt kedden arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Orbán Viktor is felelős lehet a rimóci polgármester haláláért, hiszen ő harcolt a „piás biciklisekért”, az ő nyomására engedélyezték az ittas biciklizést a KRESZ-ben. A Demokratikus Koalíció szeretné megtudni, hogy mégis mitől fél így a Házelnök Úr? Attól, hogy a DK sajtótájékoztatói esetleg a kormánypárti politikusok politikai és büntetőjogi felelősségét feszegetik? Attól, hogy a DK sajtótájékoztatói rámutatnak, hogy a Fidesz mit tett Magyarországgal? Tetszettek volna kormányozni, nem lenne miért akadályozni az ellenzéki pártok munkáját. DK Sajtóiroda
RSS