Barion Pixel

Lázár Jánost nehezebb lesz rabosítani, de szeretjük a kihívásokat

2016.11.18.
341376_szombathelyi_borton DK: Lázár Jánost nehezebb lesz rabosítani, de szeretjük a kihívásokat Tegnap Lázár Jánosé volt a már megszokott napi hazugság a Pharaon-ügyben. Szerinte a rendőrség azért nem vett ujjlenyomatot a körözött arab bűnözőtől, amikor tartózkodási engedélyt adott neki, mert lehet, hogy nincs is ujjlenyomata, ahogy például neki sincs. Kár, hogy korábban azt mondták: az amerikaiaktól kapott ujjlenyomat alapján azonosították Pharaon-t. A Demokratikus Koalíció egyúttal figyelmezteti Lázár Jánost, hogy ha esetleg valóban nem lenne ujjlenyomata, még ne ringassa magát hamis biztonságérzetbe. Egy embert nem csak az ujjlenyomata alapján lehet rabosítani: lehet DNS alapján, retina alapján és fogászati karton alapján is. Lehet, hogy emiatt kicsit körülményesebb lesz Lázár János felelősségre vonása a kormány bukása után, de a DK szereti a kihívásokat. Gréczy Zsolt szóvivő DK
RSS