Barion Pixel

Csökkennek a bérek az iskolákban – A KLIK is fizesse meg az eddigi kafetériát!

2016.11.14.
letoltes DK: Csökkennek a bérek az iskolákban – A KLIK is fizesse meg az eddigi kafetériát! A kormány úgy döntött, hogy a már így is túlságosan centralizált oktatásba úgy tud még egyet belerúgni, ha magukat az iskolákat is elveszi az önkormányzatoktól és odaadja a bukott KLIK-nek. A most még önkormányzatok által foglalkoztatott gondnokok, portások, karbantartók és takarítók januártól a KLIK-hez kerülvén el fogják veszíteni a béren felüli juttatásukat. Volt olyan iskola, ahol a WC bizonyult emberi használatra alkalmatlannak és volt olyan, ahol a tornaterem mennyezete szakadt be a közelmúltban. Ez mind nem számít a Fidesznek, hiszen a kormány bércsökkentése úgy értékelhető, hogy szerintük nincs szükség takarítókra és karbantartókra az iskolákban. A Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy garantálja az iskolai dolgozóknak a béren felüli juttatásuk kifizetését! A DK szerint megengedhetetlen, hogy a 6 éve minden eszközzel rombolt oktatásban még rosszabb állapotok következzenek a bércsökkentés után. A DK szerint Magyarország jövőjének megpecsételésével egyenlő, ha az állam nem garantálja, hogy minden gyermek normális, emberi körülmények között tanulhasson az iskolákban. Niedermüller Péter alelnök DK
RSS