Barion Pixel

MTI: A magyar hatóságok ismerték Ghaith Pharaon múltját

2016.11.04.
img_1052 DK: a magyar hatóságok ismerték Ghaith Pharaon múltját  Budapest, 2016. november 4., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció szerint a magyar hatóságok ismerték Ghaith Pharaon üzletember múltját, amikor megadták neki az egyéves beutazási engedélyt. Vadai Ágnes, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője erről azok után beszélt sajtótájékoztatóján, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumban egyeztetett Magyar Levente államtitkárral. Ezen a találkozón Magyar Levente - Vadai Ágnes elmondása szerint - közölte, a férfi 2014 szeptemberében nyújtotta be vízumkérelmét a bejrúti magyar követségen, amelyet 2014. október 15-én kibocsátottak, annak ellenére, hogy a hatóságok tudtak Ghaith Pharaon múltjáról. A külügy állította, hogy 2015. október 15. után az üzletembernek nem volt érvényes beutazási engedélye, de azt nem tudják, hogy járt-e Magyarországon vagy fordult-e a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalhoz bármilyen engedélyért - mondta Vadai Ágnes, hozzátéve: a külügy megerősítette, hogy 2016 tavasza óta Pharaon nem volt Magyarországon. Jelezte: Magyar Levente semmilyen dokumentumot nem mutatott, csak az elbeszélésére tudnak hagyatkozni. A DK-s politikus közölte: a Belügyminisztériumtól a jövő héten kér tájékoztatást arról, hogy 2015. október 16-ától milyen engedélye volt a férfinak Magyarországra való belépésre, mert ezután is kötött üzleteket. Vadai Ágnes hangsúlyozta: biztonsági szempontból aggasztó, hogy a miniszterelnök közvetlen közelbe kerülhet és a családjával üzletelhet egy olyan férfi, akit a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az Interpol is köröz, és erről a hatóságok tudtak. btiv \ ppd \ bpt \ hgp MTI 2016. november 4., péntek 14:49
RSS