Barion Pixel

A Magyar Idők hazudik

2016.10.29.
mi-online-logo-fb DK: A Magyar Idők hazudik A Magyar Idők ma reggeli száma szerint az MSZP és a DK különalkut kötött a budapesti 18 egyéni választókerületről. Állításuk szerint Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Molnár Gyula az elmúlt időben titkos tárgyalásokat folytattak, és öt, névtelenséget kérő szocialista politikus által hitelesnek minősített dokumentumban rögzítették a titkos megállapodás részleteit. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke soha egyetlen alkalommal sem folytatott megbeszéléseket, tárgyalásokat a fent nevezett szocialista politikusok bármelyikével vagy bármely más szocialista politikusokkal budapesti választókerületekről. Mi több, nem csak budapesti, hanem egyetlen egy más választókerület két párt közötti felosztásáról sem. Határozottan állítjuk, hogy a Magyar Idők hazudik. Tekintettel arra, hogy ilyen tárgyalás és megállapodás nem volt, ha létezik a Magyar Idők által hivatkozott dokumentum, az hamis. Megerősítjük, hogy a Demokratikus Koalíció abban érdekelt, hogy a demokratikus ellenzéki pártok közös tárgyalásain, együttes szándékkal hozzuk létre azt a megállapodást, amelynek eredményeként a lehető legszélesebb kör bevonásával, valamennyi egyéni választókerületben egy egyéni képviselőjelölt induljon az Orbán önkényét képviselő jelölttel szemben. Molnár Csaba Ügyvezető alelnök DK
RSS