Barion Pixel

Béremelést ígértek, majd csökkent a fizetés – Több száz fiatal orvost üldözhet el a kormány

2016.10.18.
László_Imre_dr DK: Béremelést ígértek, majd csökkent a fizetés – Több száz fiatal orvost üldözhet el a kormány A kormány béremelést ígért az orvosoknak, majd csökkentette több száz fiatal orvos bérét. Az intézkedéssel pont azok az orvosok kapnak kevesebb fizetést, akik szakorvosi pályájuk elején állnak, holott a jövőben az ő vállukra nehezedik majd a magyar egészségügy, minden viszontagságával együtt. A kormánynak minden szakmai szervezet szerint tudnia kellett, hogy a jövő orvosait károsítja meg a Fiatal Szakorvos Támogatási Program megszüntetésével, mégis megtette. Azok a fiatal szakorvosok, akik már pályájuk elején azt tapasztalják, hogy az állam csak ígérget, majd becsapja őket, a jövőben nem csak az alacsony bérek, hanem a megbecsülés hiánya miatt is a külföldi munkát választhatják. A Demokratikus Koalíció szerint a fiatal orvosok bérének csökkentésével a kormány a magyar egészségügy összeomlását kockáztatja. A DK Sokak Magyarországa programja szerint az egészségügyben kiszámíthatóságra és megbecsülésre van szükség, ezért a DK 5 év alatt megduplázná, 10 év alatt megháromszorozná az egészségügyi dolgozók bérét. A DK szerint a folyamatos béremelésből egyetlen csoportot sem szabad kihagyni sem életkor, sem szakterület alapján, hogy minden egészségügyi dolgozó bére egyforma mértékben közelítsen az európai átlagfizetésekhez. László Imre a DK egészségügyi kabinetjének vezetője
RSS