Barion Pixel

Lovagkeresztet László Petrának!

2016.10.18.
laszlo-petra-1024x576 DK: Lovagkeresztet László Petrának! Régen ért valakit ilyen szégyenteljes politikai alapon történő megkülönböztetés Magyarországon. László Petra, a háború elől menekülő családokat és gyerekeket megrugdosó egykori Jobbik-TV-s operatőr díjat kapott a Lakiteleki Filmszemlén, lovagkeresztet azonban nem. A menekültek fizikai bántalmazása márpedig ma olyan hazafias és nemzeties – és persze keresztény - tett, amelynél szebbet Bayer Zsolt lovagkeresztes író, gondolkodó és társadalomtudós sem kívánhatna a jövő nemzedékeitől. Hiába lesz tehát valaki a nemzeti kultúra élharcosa, ha nem fideszes, búcsút mondhat a rangos állami elismeréseknek. László Petra mindent megpróbált, hogy a nemzet tévedhetetlen vezetői által gerjesztett szent gyűlöletet tettekké kovácsolja, mégis be kell érnie egy marginális filmes díjacskával. A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy László Petra is kapjon lovagkeresztet! A DK szerint a menekültek elleni fizikai bántalmazással László Petra kiérdemelte, hogy a nemzeti-keresztény panoptikum szobrai közé emeltessen. A DK azt javasolja László Petrának, hogy forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, ha annak ellenére sem kapna lovagkeresztet, hogy Áder Jánosnál egészen biztosan van pár – nem hazafiak által visszaküldött – feleslegessé vált darab. DK sajtóiroda
RSS