Barion Pixel

Orbán Várba költözésének árából újítsák fel a 3-as metrót!

2016.10.12.
3-as-metro DK: Orbán Várba költözésének árából újítsák fel a 3-as metrót! A Magyar Nemzet szerint a 3-as metrófelújításának tervéből már a lepusztult megállók felújítását is kihagynák, hogy újabb 70 milliárd forintot spóroljanak a budapestieken. Orbán Viktor eközben 200 milliárd forintból költözik a Budai Várba. Ha a miniszterelnök rongyrázása nem lenne fontosabb cél a két millió budapesti mindennapjainál, akkor ebből a pénzből közel háromszor is fel lehetne újítani a megállókat. A 3-as metró Magyarország legnagyobb közlekedési eszköze, naponta többen használják, mint a teljes magyar vasúthálózatot, mégis évek óta húzzák-halasztják a felújítását. Miközben a kormány olimpiáról álmodozik, még a szakértői vizsgálatok által életveszélyesnek minősített 3-as metrót sem hajlandó tisztességesen felújítani. Új kocsik helyett az 50 éves szovjet metróroncsokat fogják felújítani Oroszországban, a teljes vonal felújítása és akadálymentesítése helyett pedig csak az alagútban végeznének tessék-lássék felújítást. A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány csoportosítsa át a miniszterelnök Várba költözésének árát a 3-as metró felújítására! A DK szerint a Tarlós István által cserben hagyott budapestiek nem kérnek sokat: nem saját helikopterrel akarnak utazni, csak szeretnének biztonságosan közlekedni a jelenleg életveszélyes 3-as metró vonalán. A DK szerint a metrófelújítás körül húzódó 6 éves fideszes komédia bármikor tragédiába torkollhat. Gy. Németh Erzsébet a DK fővárosi képviselője
RSS