Az orosz Kommerszantnak adott interjújában Orbán minden korábbinál egyértelműbben állt ki a diktatórikus Oroszország mellett. Szerinte nem kell a Nyugat és Oroszország között választanunk, hiszen Moszkva nem fenyeget bennünket. A szomszédját megszálló, ártatlanokat gyilkoló, az ellenzéki véleményeket brutálisan elfojtó, a választásokat meghamisító, oligarchikus putyini politika márpedig igenis veszélyt jelent a szabadságra és a tisztakezű jogállamra.
Mindannyiunknak választani kell: vagy a demokrácia és a Nyugat, vagy a diktatúra és a Kelet mellett tesszük le a voksunkat. Orbán az Ukrajnát fegyveres erővel megtámadó Oroszország mellett kampányol, békéről és együttműködésről beszél, miközben az agresszor kezét szorongatja. A magyar miniszterelnök ezzel vállalja, hogy direkt ártani akar szövetségeseinknek és a magyar embereknek.
A Demokratikus Koalíció is választott: mi köztársaságot, szabadságot és békés gyarapodást akarunk. Az önmagán és maffiáján kívül mindenkire veszélyt jelentő magyar kormányfő megállításának útja a Demokratikus Koalíció tegnap meghirdetett polgári ellenállása. Szerezzük vissza hazánkat, készüljünk fel a jövő évi előrehozott választásra!
Kerék-Bárczy Szabolcs
a DK elnökségi tagja