Barion Pixel

Sajtótájékoztató: A DK vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter ellen

2015.03.31.
vadai_20140418A Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ellen – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke. Vadai Ágnes azt is elmondta, hogy a parlamenti szavazáson támogatni fogják az Iszlám Állam elleni magyar katonai fellépést. A DK képviselője azt mondta, hogy a fiatal kora óta csak politikával foglalkozó Szijjártó Péter jelentős vagyongyarapodást tudhat magáénak, ugyanis több ingatlan mellett nyolcvan millió forintot meghaladó megtakarítással is rendelkezik. Hozzátette, hogy a DK korábban már kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást Szijjártó Péter ellen, de ebben akkor sem a kormány, sem az illetékes bizottság kormánypárti többsége nem volt partner. Szavai szerint a Quaestor-botrány és az azóta kiderült tények, például az, hogy a miniszter a cég vezetőjét, Tarsoly Csabát  megkínálta” diplomata útlevéllel, illetve parlamenti belépővel, egészen más megvilágításba helyezik a vagyongyarapodását. Nem tudják - mondta Vadai Ágnes -, hogy van-e összefüggés a vagyonosodás és a Quaestor-botrány, illetve az  onnan kimentett pénzek között”, de a DK úgy érzi, ez most egy alkalom arra, hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezzenek a tárcavezető ellen. Vadai Ágnes  egy másik témára áttérve közölte: a Demokratikus Koalíció támogatja az Iszlám Állam elleni magyar katonai fellépést. A DK elkötelezett a transzatlanti szövetség, az európai értékek és az univerzális emberi jogok iránt – jelentette ki, hozzátéve, hogy a terrorizmus elleni küzdelemből Magyarországnak is ki kell vennie a részét. Kiemelte, hogy a kormány a honvédelmi, valamint nemzetbiztonsági bizottságok együttes zárt ülésén garanciát adott arra, hogy a honvédség katonái készek és képesek a feladataik ellátására, illetve hogy a hazai szervek meg tudják tenni az esetlegesen megnövekedő biztonsági kihívások által igényelt lépéseket. (MTI)
RSS