Barion Pixel

A magyar belügyminiszter beismerte, hogy alkalmatlan feladata ellátására

2016.09.23.

nagy_husszein_20140418

A magyar belügyminiszter beismerte, hogy alkalmatlan feladata ellátására

Pintér Sándor tegnap Várpalotán beismerte, hogy „a belga irányítással végzett titkosszolgálati vizsgálatok bizonyították, hogy a brüsszeli és a párizsi robbantások elkövetői közül többen Magyarországon keresztül érkeztek az Európai Unióba. A Németországban késsel-bárddal bűncselekményt elkövető fiatal is Magyarországon lett regisztrálva, majd a fóti gyermekvárosból jutott ki Németországba” A belügyminiszter ezzel azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a miniszterelnök hazudott, amikor azt állította, hogy Magyarország teljesíti kötelességét és megvédi az Európai Unió határát. Ha ez valóban így volt, akkor a magyar belügyminiszter súlyos kötelességszegést követett el, és egyetlen napig sem maradhat posztján, mert alkalmatlansága súlyosan veszélyezteti az ország és az Európai Unió biztonságát. Ha egy ilyen beismerés után Pintér Sándor nem távozik posztjáról önként, akkor a miniszterelnöknek kötelessége a belügyminisztert felmenteni és felelősségre vonását kezdeményezni. A DK várja a belügyminiszter lemondását vagy azt, hogy a miniszterelnök felmenti őt beosztásából. Nagy-Huszein Tibor DK alelnök
RSS