Barion Pixel

A Fidesznek továbbra is kevesebbet ér egy paralimpiai arany, mint egy olimpiai

2016.09.20.
varju_laszlo1 DK: A Fidesznek továbbra is kevesebbet ér egy paralimpiai arany, mint egy olimpiai Hiába adta be a DK törvényjavaslatként, hogy a paralimpikonok is ugyanannyi pénzt kapjanak az érmeik után, mint ép társaik, a Fidesznek továbbra is csak feleannyit ér egy paralimpikon sportteljesítménye. Tegnap a parlamentben Rétvári Bence fideszes államtitkár is csak mellébeszélt a témában, ahogy a többi fideszes politikus is csak menekült a kérdés elől a HVG által készített videón. Korábban a Gyurcsány-kormány vezette be, hogy egy paralimpiai érem is pontosan ugyanannyit érjen, mint egy olimpiai, hiszen a parasportolók sem érnek kevesebbet egészséges társaiknál. Az Orbán-kormány ezt eltörölte, azt üzenvén, hogy egy paralimpikon soha nem érhet fel egy olimpikonhoz. A magyar parasportolók eközben 1 arannyal, 8 ezüsttel és 9 bronzzal tértek vissza Rióból. A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy adja vissza a paralimpikonok olimpikonokkal azonos díjazását! A DK szerint hazánknak meg kell becsülnie azokat, akiket már parasportolói karrierjük előtt is kihívás elé állított az élet, mégis voltak olyan erősek, hogy a világ legjobbjai közé küzdjék magukat. A DK ezúton is gratulál a magyar olimpiai és paralimpiai csapatnak a kiváló sportteljesítményhez. Varju László Alelnök DK
RSS