Barion Pixel

A XV. kerületi DK elhatárolódik Móricz Eszter nyilatkozatától

2016.09.20.
sokak_plazma_kék A XV. kerületi DK elhatárolódik Móricz Eszter nyilatkozatától A Demokratikus Koalíció XV. kerületi alapszervezetének elnöksége, tagsága, valamint Hajdu László polgármester, Legárd Krisztián és Tóth Veronika önkormányzati képviselők határozottan tiltakozunk, egyben elhatárolódunk Móricz Eszter XV. kerületi szocialista képviselő magánemberként az M1 televízióban tett nyilatkozatától, melyben nyíltan a Fidesz bevándorlás-politikája mellett állt ki. A képviselőnő a 2014-es országgyűlési választáskor a baloldali összefogás által támogatott országgyűlési képviselőjelölt volt, majd az ugyanez évi önkormányzati választásokon szintén közös baloldali jelöltként indult. Azzal, hogy nyilatkozataival szembement az MSZP, valamint valamennyi baloldali párt álláspontjával, erősíti a Fidesz politikáját és veszélyezteti országunk uniós tagságát. Választott képviselőként azokat az embereket is képviselni kellene, akik az őt indító pártok politikájára szavaztak személyének megválasztásakor. A Demokratikus Koalíció továbbra is azon álláspontot képviseli, és arra törekszik, hogy az október 2-i népszavazás érvénytelen legyen, mert nem kíván asszisztálni Orbán Viktor EU-ellenes politikájához. Legárd Krisztiàn vk.elnök Juhász Attila elnökségi tag
RSS